Az ebéd, amiről úgy tettem, mintha nem hiányozna
14 évesen nem az éhség volt a legrosszabb.
A szégyen volt az.
Gyorsan megtanultam úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Ha valaki rákérdezett, csak vállat vontam.
„Otthon felejtettem az ebédem.”
Könnyedén mondtam, mintha ez teljesen szokványos lenne. Pedig az igazság egyszerű volt, csak kimondani volt nehéz: nem futotta rá.Könyvek önfejlesztéshez
Anyukám éjszakás műszakban dolgozott egy vegytisztítóban. A lakbér elvitte majdnem az egész fizetését. Apám évekkel korábban eltűnt, és csak csendet meg lejárt számlákat hagyott maga után.