Tudod, mi fáj a legjobban? Nem a fáradtság, nem a por, nem a tél hidege vagy a nyár melege. De a tekintetek, amelyek átsuhannak rajtad, mintha nem is léteznél. Emberek, akik elsétálnak melletted anélkül, hogy látnának. Gyerekek, akik megkérdezik: “miért csinálja ezt az ember?”, és szülők, akik válasz nélkül vonszolják őket. Néha azon tűnődöm, hogy láthatatlan vagyok-e, vagy a világ úgy döntött, hogy könnyebb nem észrevenni.
Az életem az egyenruha után
Amikor befejezem a műszakomat, nem válok valaki más fontos személyévé. Ugyanaz a személy vagyok, ugyanazokkal az aggodalmakkal, ugyanazokkal a számlákkal és ugyanazzal a fáradtsággal, ami napról napra halmozódik. Van családom, egy kis házam és álmaim, amelyeket túl sokszor elhalasztottam. Nincs luxusom, nincs tapsom, de van valami fontosabb: a tudat, hogy a munkám számít, még ha nem is ismerik el.
