2. RÉSZ: A CSAPDA REJTŐ TITKOLÓ ÉS A MÚLÓ IDŐ
1. fejezet: A segítségért kiáltó szoba
A sötét lakásban, melyet a nehéz nedvesség szaga jellemzett, minden részlet ellentmondani látszott az „önkéntes távozás” hideg címkéjének. A rendőrtiszt számára az utcán töltött évek tapasztalata nem tett mást, mint kiélesítette az ösztönét, amely az idő nagy részében többet ért, mint bármely hivatalos jelentés. Míg kollégája mechanikusan rutinként pipálta ki az ügyet, tekintete megakadt a tökéletesen beágyazott ágyon és az asztalon hagyott telefonon. Senki, pláne egy mai 16 éves tinédzser, nem hagyja el önként a világát anélkül, hogy kapcsolatba lépne a külvilággal. Növény- és állatvilág
Az anya tekintete – az üres, reménytelen, de néma rémülettel teli kifejezés – megerősítette a gyanúját. Amikor a nő bevallotta, sírástól elcsukló hangon, hogy a fiú, akivel a lánya eltűnt, nemcsak iskolatársa, hanem egy 28 éves férfi veszélyes múlttal, a másodpercek kalapácsként kezdtek ketyegni a rendőr elméjében. Ettől a pillanattól kezdve a statisztikának nem volt értéke; ez már nem tinédzserkori lázadás volt, hanem versenyfutás az idővel egy valós fenyegetés ellen.
