Hallottam az apró csörgését, ahogy összerakták a végösszeget. Az egyik fiú egy pillanatra elkomorult, aztán bólintott.
Éppen kijött.
A keksz, ami már nem fért bele
Ekkor az egyik lány halkan megszólalt.
„Akkor kekszre már nem futja.”
Nem panaszkodott. Nem volt benne sértettség.
Úgy mondta, mint egy egyszerű tényt, amit tudomásul veszel, aztán mész tovább.
És valamiért ez jobban mellbe vágott, mintha szomorúan nézett volna.
Talán mert én is voltam már ilyen helyzetben.
Talán mert felnőttként is volt, hogy inkább nem vettem észre dolgokat, mert úgy könnyebb.
Vagy csak annyira fáradt voltam, hogy most átment rajtam a pillanat.
Egy apró döntés
