Óvatosan kinyitottam. Kézzel rajzolt képeslap volt, virágokkal, lufikkal és kék betűkkel. „Boldog születésnapot, Nagyapa! Remélem, még nem késő találkoznunk.”
Nem tudtam tovább ellenállni. Könnyek kezdtek folyni az arcomon, és nem tudtam megállítani őket. Sorina szó nélkül megölelt. Néhány pillanatig így álltunk, mint két ember, akik bepótolják az elvesztegetett éveket.
Emlékek megosztása
Vágtam még két szelet tortát.
— Szereted a vaníliát?
— Az a kedvencem.
Beszélgetni kezdtünk. Megmutattam neki régi albumokat, az apja gyerekkori fotóit. Az egyiken tetőtől talpig koszos volt, miután megpróbálta megjavítani a szomszéd biciklijét. Sorina hangosan felnevetett.
