Apámnak köszönhetem, hogy nem estem szét. Ő maradt. Ő volt jelen a napokban, amikor a fogaim kiestek, amikor leestem a bicikliről, amikor először sírtam egy szakítás miatt. Az ő csendes munkája, türelme és szeretete áll most is mögöttem. Erről is szól ez a történet, nem csak a hiányról.
Anyám levele fájt, mégis kinyitott bennem valamit. Egy kaput, amelyen át ki lehet menni a harag sűrű ködéből. Nem minden nap sikerül. De most már tudom, merre van a kijárat.
Az élet néha nem ad vissza semmit, amit elvesz. Cserébe ad esélyt arra, hogy mást építs. Én ezt választottam. A lojalitást. A tiszta beszédet. A szeretetet, ami marad, amikor a nehéz részek jönnek. És ha ez a végén békét jelent, akkor ez nekem elég.
